Vilma
-7 °C
4 °C

Még mindig nincs új cseh kormány

MTI
2006.08.29. 21:36

Három hónappal a júniusi csehországi választás után továbbra is teljes a bizonytalanság az új cseh kormány körül. Mirek Topolánek, kinevezett kormányfő, a választáson győztes Polgári Demokratikus Párt elnöke kedden délután újabb megbeszélést tartott a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt, valamint a Zöldek Pártjának képviselőivel. Egyiktől sem kapott azonban ígéretet arra, hogy a parlamentben bizalmat szavazna kisebbségi kormányának. Hasonlóan nyilatkozott már korábban a második helyen végzett Cseh Szociáldemokrata Párt, valamint Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja is.

"Mi a polgári demokraták telefonjait sem fogadjuk. Kivárjuk, amíg megbuknak, s miután októberben lezajlik a helyhatósági és a szenátusi választás, majd lépünk" - mondta újságíróknak Jirí Paroubek, a távozó cseh szociáldemokrata kormányfő.

Maga Topolánek a keddi tárgyalások után újságírók kérdéseire ugyan nem volt hajlandó válaszolni, de kijelentette: "Legyenek nyugodtak. Péntekig hideghullám vonul át Csehország felett, de szombaton majd kissé enyhül az idő."

Topolánek vasárnap kijelentette, hogy olyan kisebbségi kormányt alakít, amelynek korlátozott mandátuma lesz és az előrehozott választásig vezetné el az országot. Az előrehozott választást azonban jelenleg a polgári demokratákon kívül csak a zöldek támogatják.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.