Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Iránban betiltottak egy tekintélyes reformpárti napilapot

MTI
2006.09.11. 19:13

Az újság azért nem jelenhet meg, mert a kiszabott - vasárnap lejárt - határidőre nem váltották le Mohammed Rahmánjan főszerkesztőt, akinek az irányítása alatt a lap a sajtófelügyeleti testület megállapítása szerint 70 jogsértést követett el, többek között istenkáromlás, valamint vallási és világi vezetők megsértésének vétségét.

A főszerkesztő cáfolta, hogy eredménytelenül járt volna le a vasárnapi határidő, mint mondta, még időben további két hónapot kért a hatóságoktól arra, hogy megfelelő utódot találjon. Mohammed Rahmánjan hozzáfűzte, a sajtófelügyeleti testületnek nincs is joga követelni a főszerkesztőváltást.

Az iráni médiában leggyakrabban azt emlegetik a hatósági tilalom okaként, hogy a 100 ezres példányszámú lap múlt csütörtöki számában karikatúrát jelentetett meg a sokat vitatott iráni atomprogramról. A gúnyrajz egy sakktáblát ábrázol, amelyen egy ló beszélget egy szamárral, s az utóbbi tátott szájából fény árad. A felügyelő bizottság vélhetően a Nyugat és Irán párbeszédét ábrázoló karikatúrának fogta fel a rajzot. Ahmadinezsád elnök nemrégiben azt találta mondani, hogy úgy érezte, fényárban úszik, és a hallgatóság lélegzetvisszafojtva figyelte szavait, amikor tavaly felszólalt az ENSZ közgyűlésén.

Az elmúlt hat évben Iránban mintegy 100 sajtótermék megjelenését tiltották be, sokat közülük azzal bélyegezve meg, hogy "a Nyugat játékszerei" voltak, vagy azt hozva föl ellenük, hogy megpróbálták aláásni az iszlám köztársaság vallási vezetését. Nem egy betiltott orgánum mindazonáltal új néven folytatta működését. Jelenleg is több ellenzéki újság jelenik meg Iránban.