Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Szélsőjobboldali előretörés Németországban

MTI
2006.09.18. 19:23

Rendkívül sajnálatosnak nevezte Angela Merkel kancellár hétfőn a szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Párt bejutását Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi parlamentjébe. A kancellár asszony, a konzervatív Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője - aki egyébként a korábbi NDK-hoz tartozott tartományból származik - azt követően nyilatkozott, hogy pártjának vezetősége értékelte a vasárnapi tartományi választások eredményeit.

Az önálló tartománynak számító Berlinben a szociáldemokrata SPD nagy fölénnyel diadalmaskodott, míg a CDU a főváros történetében eddigi legrosszabb szereplését könyvelhette el. Valamivel jobban szerepeltek a konzervatívok Mecklenburg-Elő-Pomerániában, ott csak hajszállal maradtak el az SPD mögött. A választási eredményt azonban ebben a rendkívül súlyos gazdasági gondokkal küszködő észak-keleti tartományban mindkét párt számára beárnyékolta, hogy a neonáci NPD a szavazatok - a pontosított végeredmény szerinti - 7,3 százalékával bekerült a schwerini parlamentbe.

Angela Merkel hangsúlyozta: meg kell akadályozni, hogy a szélsőjobboldal populista jelszavakkal megnyerhesse az embereket. Ez viszont - fogalmazott a kancellár - csakis úgy valósítható meg, ha "bátor politikával" javítjuk a lakosság gazdasági és szociális esélyeit.