Natália
-3 °C
7 °C

Mecklenburgban nagykoalíciót akar az SPD

MTI
2006.09.30. 10:54
Az egykori NDK-hoz tartozó, keletnémet Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban minden valószínűség szerint az országoshoz hasonló, szociáldemokrata-konzervatív nagykoalíció váltja fel az eddigi "vörös-vörös" kormányzást.

A szeptember 17-i tartományi választások után - szombatra virradó éjjel - ennek megfelelő döntést hozott a helyi parlamentben továbbra is legerősebb pártnak számító szociáldemokrata SPD vezetősége.

Harald Ringstorff, Mecklenburg szociáldemokrata miniszterelnöke bejelentette, hogy pártja a konzervatív CDU-val kíván koalíciós tárgyalásokat kezdeni, véget vetve a tartományban nyolc éve tartó "vörös-vörös", azaz a szociáldemokraták és a baloldali PDS kormányzásának.

A szeptember 17-i választásokon az SPD a szavazatok 30,2 százalékát szerezte meg, második helyen a CDU végzett a voksok 28,8 százalékával, míg a baloldali PDS - akárcsak négy évvel ezelőtt - 16,8 százalékot szerzett.

A választás igazi meglepetését azonban a neonáci Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) sikere jelentette, a szélsőjobboldali párt ugyanis a szavazatok 7,3 százalékát megszerezve bejutott a mecklenburgi parlamentbe.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!