Ágnes
-13 °C
0 °C

India: Pakisztán a mumbai robbantások hátterében

MTI
2006.09.30. 14:24
A legfőbb pakisztáni hírszerző ügynökség tervelte ki a 186 halálos áldozatot követelő júliusi mumbai vasúti robbantássorozat elkövetését, amelyet azután a Kasmír függetlenségéért harcoló, pakisztáni székhelyű szélsőséges szervezetet, a Laskar-i-Taiba hajtott végre - jelentette ki szombati sajtóértekezletén a nyomozással megbízott indiai rendőrparancsnok.

A. N. Roy mumbai rendőrfelügyelő a nyomozás befejezését bejelentő tájékoztatóján elmondta, hogy a szóban forgó pakisztáni kémügynökség, az ISI márciusban kezdte el tervezni a merényletet, majd a pakisztáni Bahávalpurban képezte ki az elkövetőket, a Laskar-i-Taiba tagjait, akiket azután segített az Indiai Iszlám Diákmozgalom nevű betiltott szervezet is. Összesen 15 embert tartóztattak le az ügyben, közöttük 11 pakisztánit - mondta.

Tárik Azim Hán pakisztáni tájékoztatási államminiszter tagadta az országát ért vádat. Iszlámábád korábban is tagadta, hogy köze lett volna a merénylethez, és egyelőre nem lehet tudni, hogy az állítólagos indiai bizonyítékok és a vád hogyan hat a két szomszédos atomhatalom viszonyára, törékeny megbékélési folyamatára.

Az indiai rendőrfelügyelő részletesen beszámolt arról, hogy a tettesek hogyan szállították Indiába a robbanóanyagot, és rakták azt kuktákba, hogy utána a vonatokon feltűnés nélkül elhelyezzék azokat. Hét robbanás történt július 11-én több vonaton és pályaudvari peronokon Mumbaiban, és a csaknem kétszáz halálos áldozaton túl mintegy hétszáz embernek sérülést okozott.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Kezdje az évet egzotikus körutazással!

Fedezze fel Madagaszkár, Burma, Peru kincseit, Indiát a kelet csodálatos világát.