Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Románia segít Bulgáriának a Duna tisztításában

MTI
2006.10.08. 11:43
Románia értékben körülbelül 50 ezer eurós segítségek nyújt, különböző eszközök, így oldóanyagok, lebegő gátak formájában Bulgáriának, hogy az ország dunai vízterületén képződött olajfoltot sikerüljön felszámolni. A hét végén 54 kilométer hosszan és 300 méteres szélességben úszott a folt a folyó bulgáriai szakaszán.

Bulgária kérte a segítséget Romániától az olajfolt semlegesítésében, s a román kormányzat szombaton döntött, hogy támogatást nyújt szomszédjának a máskülönben állítólag egy szerbiai olajipari cég tartályiból kijutott mérgező szennyeződés kárainak mérséklésében. A több tonnányi román oldószer és a 200 méteres lebegő gát meg is érkezett már a román-bulgár határra. Románia bolgár jelentések szerint hajókat is ígért a folyón még hétfőn keletkezett nagy olajfolt elleni harchoz.

A bolgár kormány csütörtökön bejelentette: pénzügyi kártérítést fog kérni Szerbiától a Duna szerbiai szakaszán a folyóba ömlött nagy mennyiségű kőolaj által okozott környezetszennyezés miatt. Bulgária és Románia már akkor eldöntötte, hogy közös fellépéssel igyekszik elérni, hogy Szerbia kifizesse a kártérítést.