Luca, Ottilia
1 °C
5 °C

A kormány ellen is tüntettek a volt török kormányfő temetésén

MTI
2006.11.11. 15:17

A mérsékelten iszlamista török kormány elleni tüntetésbe csapott át Bülent Ecevit néhai miniszterelnök szombati ankarai gyászszertartása, ahol tízezrek vettek végső búcsút a baloldali politikustól és tettek hitet amellett, hogy megvédik Törökország világi politikai rendszerét a radikális iszlám befolyással szemben.

"Törökország szekuláris állam és az is marad" - kiáltozták a gyászolók ezrei, amikor Recep Tayyip Erdogan kormányfő megérkezett a szertartás helyszínére, Ankara legnagyobb mecsetébe, a Kocatepébe.

Hasonló fogadtatásban részesült számos kormánytag és Bülent Arinc parlamenti elnök is, a kormányzó iszlám-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) politikusa. Távozásukat még hangosabb füttyszóval és pfujolással kísérte a tömeg. Helyszíni beszámolók szerint a mecset előtti téren mintegy húszezer ember gyűlt össze, és további tízezrek szorongtak a környező utcákban.