Árpád
3 °C
12 °C

Bush felülvizsgáltatja Irak-politikáját

MTI
2006.11.15. 21:24

George Bush amerikai elnök elrendelte kormánya Irak-politikájának széles körű belső felülvizsgálatát, közölte szerdán a Fehér Ház. Stephen Hadley nemzetbiztonsági főtanácsadó a Busht ázsiai útjára repítő amerikai elnöki különgép, az Air Force One fedélzetén újságíróknak elmondta, az elnök kedden utasította nemzetbiztonsági tanácsadóit arra, hogy a vizsgálat megállapításait foglalják jelentésbe.

Előzőleg a The Washington Post című amerikai lap is beszámolt a vizsgálatról. Az újság értesülése szerint Bush múlt pénteken, szombaton és vasárnap is tárgyalt külpolitikai és biztonsági tanácsadóival, a vizsgálatra vonatkozó utasítás az Egyesült Államok nemzetbiztonságáért felelős összes minisztériumot érinti. A kormányzat december közepére szeretné megkapni a tárcaközi elemzést.

Kormányzati tisztségviselők ugyanakkor hangsúlyozták, a mostani felülvizsgálat nem függ össze a James Baker volt amerikai külügyminiszter és Lee Hamilton volt demokrata képviselő vezette kétpárti bizottság tevékenységével. Ez utóbbi tudósbizottság elemző-javaslattevő munkát végez az Irakban folytatott amerikai politika újrafogalmazásáért.