Szilárda
-2 °C
7 °C

Magyarország támogatja Albánia európai integrálódását

MTI
2006.11.23. 19:53

A nyugat-balkáni térség kihívásaira Albánia európai szellemiségű választ igyekszik adni, s Magyarország maradéktalanul támogatja ebben a törekvésében - jelentette ki csütörtökön Tiranában Gyurcsány Ferenc, miután tárgyalt Sali Berisha albán kormányfővel.

A magyar miniszterelnök Macedóniából érkezett az albán fővárosba, ahol pénteken részt vesz a 17 tagállamot tömörítő Közép-európai Kezdeményezés csúcsértekezletén. Sali Berishával megtartott találkozója után újságíróknak kifejtette, hogy a balkáni problémákra kétféle válasz létezik: a nemzeti radikalizmusé, illetve az, amely az euroatlanti integrációban található meg. Az előbbi fájdalmat, békétlenséget, instabilitást okoz, az utóbbi viszont békét, felemelkedést, és Albánia ezt választotta.

Tirana tisztában van vele, mondta Gyurcsány Ferenc, hogy az albán nemzet számára sorsfordító koszovói kérdésben olyan megoldást kell találni, amely kibékíti a sokszor egymásnak feszülő emberi jogokat és függetlenségi eszmét, s azon munkálkodik, hogy ez meg is szülessen. Magyarország nemcsak ebben, hanem az ország fejlesztésére, a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harcra irányuló erőfeszítésekben is támogató partnere kíván lenni az albán vezetésnek.