Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Nem lesz cseh kormány mikulásra

MTI
2006.11.29. 21:21
Egyre valószínűtlenebb, hogy Mikulásig, vagyis december 6-ig megalakulhat az új cseh kormány, ahogy azt a múlt héten Mirek Topolánek kijelölt polgári demokrata miniszterelnök ígérte. A két legnagyobb párt, a kormányzó Polgári Demokratikus Párt (ODS) és az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) nézete az új cseh kormányról továbbra is jelentősen eltér egymástól. A pártok képviselői szerdai találkozójukon csak abban tudtak megegyezni, hogy pénteken tárgyalásokat kezdenek az új kormány lehetséges programjáról. Vita kerekedett ugyanakkor arról, hogy a kormányalakítási tárgyalásokba bevonják-e a Zöldek Pártját (SZ) is. Míg a polgári demokraták a zöldekkel is tárgyalnának, addig a szociáldemokraták a zöldeket csak mint megfigyelőket hajlandóak megtűrni a tárgyalásokon. A zöldek ez ellen határozottan tiltakoztak A négy párt vezetői szerdán megállapodtak abban, hogy pénteken megpróbálnak megegyezni abban, hogy az ország szempontjából melyek azok a reformok, amelyeket az új kormánynak meg kellene valósítania, vagy legalább el kellene indítania. Az elfogadott javaslatokat, téziseket azután szakértői bizottságok véglegesítenék. A pénteki tárgyalások alapját a megbukott hárompárti koalíciós projekt, valamint a szociáldemokrata Agenda 2010 javaslat fogja alkotni.