Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Már nem annyira számottevő a magyar emberkereskedelem

MTI
2007.06.12. 17:49

Az amerikai külügyminisztérium emberkereskedelemmel kapcsolatos éves jelentése először sorolta Magyarországot a legjobb, egyes kategóriába, ez azt jelenti, hogy az ország eleget tesz az emberkereskedelem elleni küzdelem alapvető követelményeinek, mondta tájékoztatta Odze György, a külügyi tárca szóvivője. Washington 2001 óta teszi közzé éves jelentését a témakörben. Ebben minden olyan kiindulási, tranzit- és célországot értékel, ahol az amerikai fél megítélése szerint számottevő az emberkereskedelem meghatározott eseteinek előfordulása.

Az eddigi éves jelentések Magyarországot a második kategóriába, azaz azon országok közé sorolták, amelyek jelentős eredményeket értek el a vonatkozó amerikai törvényben előírtak megvalósítása terén, de továbbra sem teljesítették annak összes követelményét, emlékeztetett közleményében Odze György.