Bence
10 °C
25 °C

Az EU újra tárgyal Szerbiával a társulásról

MTI
2007.06.13. 14:33
Az Európai Unió és Szerbia szerdán felújította társulási tárgyalásait, amelyeket a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való elégtelen szerbiai együttműködés miatt tavaly májusban fagyasztott be Brüsszel.

Az unió részéről Olli Rehn bővítési biztos, Szerbia képviseletében pedig Bozidar Djelic miniszterelnök-helyettes vett részt a tárgyalásokat felújító brüsszeli ülésen.

José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke a múlt héten jelentette be, hogy folytatják a társulási tárgyalásokat az Európai Unió és Szerbia között. Jelko Kacin, az Európai Parlament szerbiai jelentéstevője azt jósolta, hogy a megállapodást már ősszel aláírhatják.

A tárgyalások lezárása, de főként az egyezmény hatályba lépése ugyanakkor továbbra is függ Belgrád és a törvényszék teljes körű együttműködésétől. A társulási szerződés végrehajtása már az EU-csatlakozás küszöbe lesz - mondta Rehn a múlt héten.