Orsolya
7 °C
19 °C

Robbanás a kabuli rendőr-főkapitányságnál

2007.06.17. 07:45

Pokolgépes merényletben meghaltak legkevesebb 35-en vasárnap Kabulban egy rendőrségi autóbuszon - közölték az afgán hatóságok és szemtanúk. A robbantásnak szintén legkevesebb 35 sérült áldozata is van. A merénylet elkövetőjeként jelentkeztek a tálib lázadók. Mint egyik szóvivőjük, Zabiullah Mudzsahed közölte, pokolgéppel teli autót robbantott fel egy öngyilkos merénylő a busz mellett.

Kabul tartomány rendőrfőkapitány-helyettese szerint azonban az öngyilkos merénylő a 45 személyes autóbuszon tartózkodott, amely rendőr-akadémistákat, de más polgári személyeket is szállított. A busz a robbanáskor éppen egy megállóban állt, egy rendőrkapitányság közelében, zsúfolt városrészben. Egy közeli kórház egyik orvosa elmondta, hogy hozzájuk 18 holttestet és több mint 35 sérültet szállítottak be. A sérültek többségének állapota súlyos - tette hozzá.

Az autóbusznak csak a váza maradt meg a robbanás után, a teteje pedig leszakadt. A helyszínen több száz rendőr vizsgálta a merénylet körülményeit. Három napon belül ez már az ötödik robbantásos merénylet az országban, és a második a fővárosban. Szombaton meghalt három polgári személy egy olyan gépkocsikból álló konvoj elleni támadásban, amelyekben külföldiek utaztak. További öt másik személy, köztük egy külföldi - feltehetően egy katona - könnyebben megsérült.