Jolán
-1 °C
7 °C

Lemondatnák a német szocdemelnököt

MTI
2008.03.02. 11:34
Kurt Beck pártelnök lemondását sürgetik a Német Szociáldemokrata Pártban (SPD) vasárnapi sajtóértesülések szerint. A szociáldemokraták elnökségében mind többen szálltak szembe a párt vezetőjével, aki a közelmúltban óvatos nyitást hirdetett a legutóbbi választásokon immár a nyugati tartományokban is jelentősen előretört Baloldal pártja irányában.

Kurt Becknek nemcsak ezt rótták fel, hanem azt is, hogy nem sokkal korábban a nyitás helyett még a teljes elzárkózás mellett emelt szót, s ily módon ártott a párt hitelességének. A legtöbbet említett - esetleges - utódjelölt Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter.