Nándor
6 °C
22 °C

Izrael tengeri blokádot javasol Irán ellen

MTI
2008.05.21. 11:20

Ehud Olmert izraeli kormányfő azt javasolta az Egyesült Államoknak, hogy tengeri blokáddal próbálja rákényszeríteni Iránt atomprogramja leállítására. Olmert a tengeri blokád ötletét Nancy Pelosinak, az amerikai képviselőház elnökének vetette fel keddi jeruzsálemi találkozójukon arra hivatkozva, hogy a jelenlegi gazdasági szankcióknál drasztikusabb lépésre lenne szükség a perzsa állammal szemben. Izraeli lapértesülés szerint az izraeli miniszterelnök azt javasolta, hogy amerikai hadihajók vegyék blokád alá Iránt és korlátozzák az iráni kereskedelmi hajók mozgását.

A kormányfő azt is szorgalmazta, hogy vezessenek be nemzetközi korlátozásokat az iráni repülőgépekkel, vezető üzletemberekkel és magas rangú tisztségviselőkkel szemben. Olmert úgy vélte, azzal is nyomást lehetne gyakorolni az iráni rezsimre, ha az iráni üzletemberek repülőgépeit nem engednék bárhol a világon leszállni. Mark Regev, az izraeli miniszterelnök szóvivője nem akarta kommentálni a "bizalmas találkozóval" kapcsolatos médiaértesülést.

Ehud Olmert a tervek szerint az Egyesült Államokba látogat néhány héten belül és Iránról, illetve a palesztin-izraeli béketárgyalásokról folytat majd megbeszéléseket.