Zalán
9 °C
19 °C

Görögországi tiltakozók a kínai elnök látogatása ellen

2000.04.22. 20:39
Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet görög aktivistái kínai katonának öltözve eljátszottak egy kivégzést az Akropolisz lábánál, mikor a kínai elnök, Csiang Cö-min a műemléknél tett látogatást. A demonstrálók a jelenettel és transzparensekkel tiltakoztak Kína emberi jogi politikája ellen. A kínai elnök pénteken érkezett Görögországba, és szándékai szerint más országokba is ellátogat, mivel szeretne javítani országa nemzetközi megítélésén, illetve kapcsolatain. A mostani látogatás alkalmával a két ország több kereskedelmi megállapodást is kötött. Csiang Cö-min vasárnap Krétára utazik, majd onnan indul Dél-Afrikába.

Európai körutazások

Izlandi csillagtúra, Skócia felfedezése, a csodás Szicília, és a bajor kastélyok világa.

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.