Miklós
-7 °C
2 °C

Megtagadták az Otpor bejegyzését

2000.06.13. 22:41
A jugoszláv igazságügyi minisztérium elutasította az Otpor (Ellenállás) ellenzéki ifjúsági mozgalom bejegyzési kérelmét - közölte kedden a mozgalom. Az Otpor június elején nyújtotta be kérvényét, amelyben polgárok egyesületeként kívánta magát bejegyeztetni, hogy ily módon próbálja kivédeni a hatóságok támadásait. A tárca ezt elutasította, arra hivatkozva, hogy a mozgalom tagjai hosszabb ideje a hatályos előírásokba ütköző tevékenységet folytatnak: így például olyan gyűléseket szerveznek, amelyek résztvevői az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére hívnak fel. Mint az Otpor által a sajtóhoz eljuttatott határozatból kitűnik, a minisztérium lényegében olyan kijelentéseket is ezen felhívások közé sorolt, amelyek nem a mozgalom tagjaitól származtak.