Ambrus
-7 °C
3 °C

Constantinescu nem akar újra elnök lenni

2000.07.17. 22:58
Emil Constantinescu román államfő hétfő esti rádió- és tévényilatkozatában bejelentette, hogy nem indul a novemberi elnökválasztáson. Elhatározását elsősorban a politikai vetélkedés elfajulásával, valamint azzal indokolta, hogy a választási kampány hátrányosan hatna a korrupció elleni harcra és a politikai küzdelemre. Az elnök szólt a Romániában elharapózott korrupcióról: ,,felfedeztem, hogy Romániában olyan maffia rendszer jött létre, amelyben az álcázásul szolgáló cégek polipja az állami intézmények magas szintű védelmét élvezte." Hangsúlyozta: minden akadály ellenére a rendőrség, az ügyészség, a számvevőszék szakértőinek sikerült felgöngyölniük az egész rendszert és a feltáró vizsgálatok a bírósági felelősségre vonás szakaszáig is eljutottak. Most egyesek úgy próbálják beállítani ezt a küzdelmet, hogy az negatív kampány lenne a politikai ellenfelekkel szemben - mondta Constantinescu. Az államfő hangsúlyozta: elhatározásából tévedés lenne arra következtetni, hogy kitér a tisztségével járó felelősség alól. Ellenkezőleg, az eddiginél is erőteljesebben támogatja Mugur Isarescu miniszterelnök reformprogramjának maradéktalan megvalósítását. Constantinescu kijelentette: a jövőben nem kíván sem parlamenti képviselő, sem mai vagy később létrehozandó párt vezetője lenni.