Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Orbánt pártja alelnöknek jelöli

2000.08.08. 11:40
A Fidesz Orbán Viktort jelölte a Liberális Internacionálé (LI) alelnöki posztjára az októberi ottawai kongresszus előtt. Tették ezt annak ellenére hogy a párt azt tervezi, hogy átlép a konzervatív pártok nemzetközi szervezetébe, az Európai Néppártba. A LI főtitkára, Jan Weijers örül a magyar miniszterelnök szándékának, és úgy gondolja, hogy a Fidesznek továbbra is a szervezetben van a helye. Weijers a közeljövőben ismét Magyarországra utazik, hogy tárgyaljon a pártvezetőkkel, és meggyőzze őket a szervezetben maradásról. Nemrégiben Otto von Lambsdorff, az Európai Liberális és Radikális Demokraták Szövetségének elnöke élesen bírálta a Fideszt és Kövér László pártelnököt. Szerinte a Fidesz átlépése a LI-ból az Európai Néppártba kedvezőtlen külpolitikai következményekkel járna, sőt megkérdőjelezné a magyar politika megbízhatóságát. Amíg a Fidesz az LI tagja, természetes, hogy - miként eddig is - Orbán Viktor tisztséget vállal a szervezetben - nyilatkozta a napilapnak Répássy Róbert, a párt országos választmányának alelnöke. Elmondta: az átlépésről a Fidesz kongresszusának kell határoznia, ám mindeddig ilyen döntés nem született. Ezzel szemben a Magyar Hírlapnak nyilatkozva a párt egyik névtelenséget kérő elnökségi tagja egy hónapja kijelentette, hogy végigmennek ezen az úton, s ebben senki és semmi nem akadályozhatja meg a Fideszt. Akkor a fideszes politikus közölte, hogy a kérdés már eldőlt, mindenképpen átlépnek az LI-ből az EPP-be. A támadásokat és bírálatokat már csak a megszokott színjáték részének nevezte a magas rangú kormánypárti politikus.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!