Miklós
-7 °C
2 °C

Horvátország is csatlakozott a hármas együttműködéshez

2000.09.13. 16:21
Horvátország csatlakozott a Magyarország, Olaszország és Szlovénia által 1996-ban kötött háromoldalú együttműködési szerződéshez. Az országok kormányfőinek szerdai, gödöllői tárgyalásán a felek rögzítették együttműködési szándékukat katonai, kulturális és politikai kérdésekben. A négyek megegyeztek abban is, hogy hamarosan vezérkari szintű tárgyalássorozatot kezdenek Budapesten, melyen egyeztetik a térségnek a NATO keretein belüli katonai stratégiáját. Szlovénia a négyes szövetségen belül kulturális vezető szerepet vállalt, Olaszország pedig céljának tekinti, hogy elősegítse a másik három ország mielőbbi EU-tagságát. A magyar miniszterelnök, aki a tárgyalásokat követő sajtókonferencián inkább nem próbálkozott a bonyolult ,,kvadrilaterális"-szó kiejtésével, hiszen - ahogy fogalmazott - ,,magyar ember ezt nem tudja kimondani", kijelentette, hogy a térség természetes egysége állt helyre Horvátország csatlakozásával az immár négytagú együttműködéshez.