Vilma
-8 °C
3 °C

Cheney cége: emberiségellenes bűnök?

2000.10.05. 18:06
A burmai katonai rezsim áldozatai azzal vádolják a republikánus párt alelnökjelöltjét, Dick Cheney-t, hogy energiacége, a Halliburton, részt vett egy projektben, amelynek eredményeképp a burmai katonaság több falu lakosságát kitelepítette vagy lemészárolta. Az EarthRight nevű washingtoni szervezet szerint a burmai Yadana és Yetagu nevű gázvezetékeket a burmai kormány amerikai, brit, francia, thai és olasz amerika cégekkel építtette meg 1992 és 1998 közt. Egy Los Angeles-i bíróság döntése szerint azonban a szervezet és az áldozatok nem perelhetik be a projektben szintén résztvevő Unocal nevű kaliforniai céget, bár több bizonyíték is napvilágot látott, melyek szerint a cég tudott, vagy kellett volna, hogy tudjon az emberi jogok megsértéséről.