Judit
-2 °C
8 °C

Meghalt Gus Hall

2000.10.16. 20:21
Kilencven esztendős korában meghalt Gus Hall, aki négy évtizeden keresztül állt az amerikai kommunista párt élén - közölte hétfőn a párt New Yorkban. Hall finn bevándorlók gyermeke volt, és pártja képviseletében 1972 és 1984 között négyszer indult az amerikai elnökválasztáson. Legjobb eredményét 1976-ban érte el: 58 992 szavazatot kapott. A kommunisták marginalizálódása ellenére soha nem vesztette el hitét a szocializmus amerikai győzelmében. Az ohiói Plain Dealer című lapnak 1996-ban adott interjújában is azt mondta: a szocializmus győzelméhez fog vezetni az a küzdelem, amely a javak birtoklói és a javak előállítói között folyik. Szerinte ez a győzelem Amerikában egy napon a szavazófülkékben következik majd be.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!