Árpád
-1 °C
9 °C

Schröder cáfolta Kövér szavait

2000.11.24. 19:07
A közvélemény-kutatási adatok alapján az MSZP-nek jó esélye van arra, hogy a következő választások után átvegye a kormányzást - jelentette ki pénteken Gerhard Schröder német kancellár. A szociáldemokraták elnöke erről Budapesten nyilatkozott újságíróknak, amikor a Kempinski Szállodában találkozott Kovács Lászlóval, a Magyar Szocialista Párt első emberével. Schröder szavaiból kiderült: örülne az MSZP sikerének a 2002-ben esedékes magyarországi országgyűlési választásokon. Kövér László Fidesz-elnöknek az uniós országjelentést érintő csütörtöki kijelentése kapcsán elmondta: nem hiszi, hogy a bővítési biztos bárkinek is megengedte volna, hogy beleszóljon az uniós országjelentés elkészítésébe. A német kancellár szombaton részt vesz az MSZP kongresszusán, majd találkozik Orbán Viktor kormányfővel is.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!