Judit
-2 °C
8 °C

London a menekült-politika keményítését akarja

2001.02.06. 18:07
Nagy-Britannia radikális változtatásokat akar a Nyugat-Európában érkező menekültek kezelése terén. Jack Straw brit belügyminiszter szerint listát kell készíteni azokról az országokról, ahonnan nem fogadnak majd el menedékkérelmeket, a menedékjogot kérők ügyét az első biztonságos országban kell elbírálni, nem pedig azokban az európai országokban, ahová végül megérkeznek. Ezzel gyakorlatilag lehetetlenné tennék, hogy a többi európai országon keresztül brit földre érkezzenek menekültek. A javaslatokat az EU belügyminisztereinek csütörtöki ülésén nyújtja be London. Olaszország és Nagy-Britannia korábban közösen javasolta, hogy fékezzék meg a Balkánon működő embercsempész-bandákat. Nincs egyetértés az Uniós országok között arról, hogy miképpen is lehetne végrehajtani a javaslatokat.