Mária
-6 °C
-2 °C

Koalíciós akadályok Milosevics kiadatásához

2001.06.03. 21:28
Belgrádi sajtóértesülések szerint a jugoszláv kormány kisebbik koalíciós partnere, a montenegrói Szocialista Néppárt (SNP) vasárnap elutasította azt a törvénytervezetet, amely lehetővé tette volna Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök kiadatását a hágai Nemzetközi Törvényszéknek. A belgrádi B92 rádiónak az SNP egyik névtelenül nyilatkozó vezető tisztviselője beszélt erről a párt vezetőségi ülése után. A rádióban nem hangzott el ugyan, hogy az SNP miért utasította el a törvénytervezetet, de a párt már korábban sem helyeselte azt, hogy jugoszláv állampolgárokat adjanak ki Hágának, az SNP ráadásul valaha szövetségese is volt Milosevicsnek. A szóban forgó törvény elfogadása kulcsfontosságú lenne a súlyos gazdasági gondokkal küszködő Jugoszlávia számára, hiszen részben ettől függ az Egyesült Államok részvétele a június 29-ére esedékes, Brüsszelben rendezendő jugoszláv donorkonferencián, amelyen - belgrádi remények szerint - jelentős pénzösszeg gyűlne össze a jugoszláv gazdaság rendbetételéhez.