Natália
-3 °C
7 °C

Az USA részt vesz az adományozó konferencián

BBC
2001.06.27. 22:24
Kapcsolódó cikkek (1)
Amerikai tisztségviselők közölték, hogy az Egyesült Államok végül is részt vesz pénteken azon a nemzetközi adományozó konferencián, ahol Jugoszlávia újjáépítésére gyűjtenek pénzt. Az amerikai külügyminisztérium kijelentette, a döntés annak eredménye, hogy biztosítékot kaptak Szlobodan Milosevics volt elnök kiadatására a háborús bűnöket vizsgáló nemzetközi bíróságnak. A jugoszláv kormány, amely a múlt héten hozott rendeletet a Hágai Törvényszékkel való együttműködésről, üdvözölte a döntést. A kormányfő helyettese nagyon bíztató jelnek nevezte, mely erősíteni fogja a politikai és gazdasági reformokat. Eközben Belgrádban Szlobodan Milosevics több ezer híve tüntetett szerdán a volt jugoszláv elnök mind valószínűbb hágai kiadatása ellen, a politikus által vezetett szerb szocialisták pedig a szerb parlament állásfoglalását követelték a hágai törvényszékkel való együttműködésről.