Árpád
-2 °C
9 °C

Kanadai ügyvéd látogatta meg Milosevicset

MTI
2001.07.11. 20:36
Szlobodan Milosevics pártjának magas rangú tisztségviselőivel találkozott szerdán Belgrádban Christopher Black kanadai ügyvéd, aki elsőként felkereste a hágai börtönben a Nemzetközi Törvényszéknek júniusban kiadott volt jugoszláv elnököt. Black és a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) tisztségviselőinek belgrádi találkozójáról Vladimir Krsljanin SPS-tisztségviselő számolt be a Beta hírügynökségnek. Black azért utazott a jugoszláv fővárosba, hogy a pártvezetők mellett Milosevics ügyvédeivel is találkozzon, akik a volt elnököt képviselték az ellene hatalmi visszaélés gyanúja miatt tavasszal kezdett belgrádi vizsgálat során. Krsljanin közölte, hogy a megbeszélésen nem esett szó Milosevicsnek a hágai törvényszék előtti védelméről, hanem arról kívántak eszmét cserélni, hogy milyen lépéseket tegyenek a jövőben a politikus fogva tartásával szembeni jogi küzdelemmel kapcsolatban. Milosevicset június 28-án a szerb kormány döntése alapján adták ki a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai törvényszéknek, amely koszovói háborús bűnökkel vádolja a volt államfőt.