Natália
-3 °C
7 °C

Az IRA kész letenni a fegyvert

MR
2001.08.06. 18:26
Történelmi bejelentést tett az IRA, az Ír Köztársasági Hadsereg. Az ír szeparatisták terrorcselekményei miatt hírhedtté vált szervezete kész letenni a fegyvert. Az Ír Köztársasági Hadsereg, közismertebb nevén az IRA javaslatot tett a félkatonai szervezet birtokában lévő fegyverek leszerelésére. A nagypénteki egyezmény keretében létrejött nemzetközi fegyverzet-ellenőrzési bizottság vezetője, John de Chastelain tábornok szerint a javaslat értelmében az IRA teljesen és bizonyíthatóan használaton kívül helyezi fegyvereit. A tábornok azonban nem közölt pontos részleteket sem ennek módjáról, sem időpontjáról. A bejelentés érhető módon óriási szenzáció, hiszen az észak-ír békefolyamat éppen amiatt került válságba, mert az IRA nem volt hajlandó még csak gesztust sem tenni fegyverei leszerelésével kapcsolatban. A kialakult válság kezelésére London és Dublin újabb tervet dolgozott ki, és az észak-ír pártoknak éppen ma kell nyilatkozniuk: elfogadják-e ezt a tervet. Az IRA bejelentése most teljesen új helyzetet teremtett. A londoni kormány észak-ír ügyekért felelős minisztere John Reid szerint az IRA bejelentése feloldhatja a kialakult patthelyzetet. Az IRA politikai szárnyának tekintett Sinn Fein elnöke Gerry Adams szerint a bejelentés hatalmas történelmi áttörés. A különböző unionista pártok azonban kevésbé lelkesek, némelyik szerint csak újabb halogató taktikáról van szó. Több unionista politikus szerint elég volt az újabb ígéretekből, most már tetteket akarnak Észak-Írországban.