Mária
-6 °C
-2 °C

Félreérthető Holocaust-plakát Németországban

Inforádió
2001.08.06. 21:43
Kínos helyzetet idézett elő egy német alapítvány plakátja, mivel felkorbácsolta az ellentéteket a társadalmon belül, sőt megosztotta a zsidó közösséget is. A viszály oka az, hogy a háttérben lévő tengerszem, illetve havas hegy előtt olvasható mondat azt hirdeti: "Soha nem volt Holocaust". Az már csak az apróbetűs szövegből derül ki, hogy a Sohát még manapság is sok ember tagadja, számuk azonban 20 év múlva még több lehet. Épp ezért a felhívás arra mozgósít mindenkit, hogy járuljon hozzá anyagilag a nácizmus európai zsidó áldozatainak emlékét megörökítő berlini emlékmű költségeihez. Az alapítvány a vegyes reakció láttán jelezte, hogy leszedi a sokat kritizált posztert, mivel jó páran egyszerűen nem vették észre, illetve nem akarták észre venni, mi a lényeg. Ugyanakkor a német Államügyészséghez a másik tábortól már 11 panasz érkezett, mivel az országban törvénybe ütközik, ha bárki kétségbe vonja a II. világháborús népirtást.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.