Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Nem másznak hegyet a visegrádi államfők

MTI
2001.08.28. 16:54
Lemond formabontónak számító ötletéről, és nem mássza meg sem a környező országok államfői társaságában, sem egyedül a Gerlach-falvi csúcsot Rudolf Schuster szlovák elnök. Miután a meghívott államfők többsége rendre lemondott a hegymászás kalandjáról, a tervéhez eddig szilárdan ragaszkodó Schuster hétfőn még azt mondta: elképzelhető, hogy egyedül, pontosabban tanácsadója, Ján Bílek társaságában mássza meg a hegyet. Kedden viszont sajnálkozva, de bejelentette: a szeptember 12-re tervezett program elmarad. Az ötlet csak Szlovákián kívül számít furcsának, az ország vezető politikusai ugyanis rendre elmennek a Tátrába, és meghódítanak egy-egy csúcsot. A szlovákiai sajtó hónapokon át élesen bírálta Schustert, amiért csökönyösen ragaszkodik a kockázatoktól korántsem mentes kalandhoz. A meghívottak között volt Mádl Ferenc is, aki szintén lemondta a részvételt.