Mária
-6 °C
-2 °C

Újabb légitámadás Irak ellen

MTI
2001.09.04. 18:34
Amerikai katonai repülőgépek kedden dél-iraki célpontokat (légvédelmi ütegállásokat és rakétaindító berendezéseket) támadtak, Bagdadtól mintegy kétszáz kilométerre délkeletre - közölte a Pentagon. Ez volt az elmúlt 11 nap leforgása alatt immár a negyedik amerikai légicsapás Irak ellen. A washingtoni védelmi minisztérium közlése szerint az akcióban résztvett valamennyi gép sértetlenül visszatért támaszpontjára. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia egyoldalúan "repülési tilalmi övezetet" jelölt ki Irak északi, illetve déli térségében, azzal a céllal, hogy korlátozzák a szomszédait (valamint a különböző iraki kisebbségeket) fenyegető bagdadi rezsim katonai képességeit. A korábbi napok amerikai légicsapásait Washington rendre ugyanazzal indokolta, amivel ezt a keddi legutóbbit is, nevezetesen hogy választ kellett adni az amerikai, iletve brit gépek ellen mutatkozó iraki fenyegetésre.