Ambrus
-7 °C
3 °C

Globalizációellenes szakszervezeti tüntetés

MTI
2001.09.21. 16:29
A globalizációval szemben szociálisabb Európát, főleg az állások védelmét követelte az a szakszervezeti tüntetés, amelyet az EU pénzügyminisztereinek tanácskozásának színhelyén rendeztek a belgiumi Liege-ben. Az Európai Szakszervezeti Szövetség, a belga szakszervezetek és számos civil szervezet felhívására 15 ezren tüntettek rendőri kíséret mellett Vallónia legnagyobb városában, ahol délután a pénzügyminiszterek ülése volt esedékes. Emilio Gabaglio, az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkára sürgős intézkedéseket követelt a munkanélküliség enyhítésére, az állások védelmére. Szerinte az állami költségvetésekben ma van elég tartalék erre és olyan gazdaságpolitikára is, amely kivédené a tagországok közti adóversengés negatív hatásait. Gabaglio szerint olyan globalizációra van szükség, amely valamennyi nép és az emberi jogok fejlesztését tűzi ki célul. Úgy vélik, hogy a szakszervezetek nincsenek Európa ellen, de azt akarják, hogy az EU mutasson fel szociális mintát, mint alternatívát a globalizációval szemben. Ennek érdekében az Európai Bizottságon belül legyen egy vállalati átszervezési biztos is, hogy ellensúlyozza a versenypolitikai biztost, mert január óta 200 ezer állást szüntettek meg a 15 tagországban. A tüntetés rendbontás nélkül ért véget.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!