Judit
3 °C
6 °C

Annan a békedíj várományosa

MTI
2001.09.27. 14:13
Pénteken ül össze az az öttagú oslói bizottság, amely dönt az idei Nobel-békedíj odaítéléséről. A döntést október 12-én hozzák nyilvánosságra döntését, amelynek az idén különös jelentőséget ad, hogy éppen 100 éve, 1901-ben adták ki először a Nobel-díjakat. Az idén 136 jelölt közül választanak, a listán többek között szerepel az Emberi Jogok Európai Bizottsága, a már háromszor díjazott Vöröskereszt Nemzetközi Szervezete, a nemzetközi labdarúgó szövetség (FIFA), és a Kínában betiltott Falunkung filozófiai-emberi jogi mozgalom, sőt, javasolták II. János Pál pápát is a világvallások közeledéséért tett lépéseiért. Stein Toennesson, az oslói Nemzetközi Békekutató Intézet vezetője szerint a legesélyesebb azonban Kofi Annan ENSZ-főtitkár, akinek ezzel ismernék el békéltető tevékenységét az egy éve tartó palesztin felkelés során, valamint fellépését a szeptember 11-i Egyesült Államokbeli merényletek után. A legutóbbi Nobel-békedíjas Kim De Dzsung dél-koreai elnök volt, aki a két Korea kibéküléséért tett erőfeszítéseiért kapta a kitüntetést.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.