Ambrus
-7 °C
3 °C

Milosevics újra bírái előtt

RTL Klub
2001.10.29. 10:54
Harmadszor jelenik meg hétfőn a Hágai Nemzetközi Bíróság előtt Szlobodan Milosevics. A korábbi jugoszláv elnök ellen kibővítették a vádat: a koszovói albánok ellen elkövetett háborús bűnökön kívül Milosevicsnek most már a horvátországi háborúban elkövetett tetteiért is felelnie kell. A június 29-e óta börtönben lévő Milosevicset eddig két alkalommal igyekeztek meghallgatni Hágában. Eddig 740 ezer koszovói albán elűzésével és az ellenük elkövetett gyilkosságokkal vádolták. A korábbi jugoszláv elnök azonban a bírák előtt, szinte meg sem hallva a kérdéseket, mindkétszer törvénytelennek és politikailag elfogultnak nevezte a bíróságot. A legutóbbi tárgyalási nap óta újabb információk kerültek elő Milosevics utóbbi 10 éves tevékenységével kapcsolatban. Az újabb szerbiai tömegsírok megtalálása mellett a Nemzetközi Bíróság adatokat gyűjtött a horvátországi háborúról is, ezért október 8-án kibővítették a vádiratot. Milosevicsnek így most már az 1991 augusztusa és 1992 júniusa között elkövetett horvátországi vérengzésekért is felelnie kell.