Miklós
-7 °C
4 °C

Szavazásra sürgeti a koszovóiakat Robertson

MTI
2001.11.08. 21:38
A választásokon való részvételre szólította fel Koszovó lakosságát csütörtökön Pristinában George Robertson NATO-főtitkár. Robertson megerősítette, hogy az észak-atlanti szövetség többnemzetiségű Koszovó megteremtése mellett száll síkra. Úgy értékelte, hogy Koszovó sorsát a november 17-i választás fogja kialakítani, s a koszovói lakosoknak már csak ezért is részt kell venniük a választáson. Robertson egynapos pristinai látogatásán tárgyalt a KFOR és az UNMIK vezetőivel, illetve a koszovói albán és szerb politikusokkal.

Rada Trajkovics, a Szerbiai Kereszténydemokrata Párt alelnöke közölte, hogy a megbeszélésen az albán vezetők aggodalmukat fejezték ki a Belgrád és az UNMIK között aláírt együttműködési dokumentum miatt. Robertson erre azt válaszolta, hogy a belgrádi megállapodás részét képezi annak a folyamatnak, amelynek révén normalizálódik a helyzet Koszovóban. "Koszovó Szerbia és Jugoszlávia révén juthat be Európába, s Macedónián keresztül juthat ki a tengerre" - idézte Rada Trajkovics a NATO-főtitkárt. A szerb kormány csütörtöki ülésén felszólította a koszovói szerbeket, hogy fogadják meg Vojislav Kostunica jugoszláv elnök tanácsát, és vegyenek részt a november 17-i választásokon.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!