Vilma
-8 °C
3 °C

Véget ért a vörössapkások lázadása

MTI
2001.11.17. 11:26
Véget ért szombat reggel a szerbiai vörössapkás elitrendőrök egy hete tartó engedetlenségi akciója. A belügyminisztérium közleménye szerint a vörössapkások kulai központjában csütörtökön tárgyalások folytak az elitkatonák képviselői, illetve az állam- és a közbiztonsági szolgálat vezetői között. Az írás szerint egyetértés született arról, hogy a különlegesen feladatok végrehajtására kiképezett elitegység (JSO) a jövőben különálló terroristaelhárító alakulat lesz, amelyet kizárólagosan a belügyminiszter parancsára, a szerb kormány egyetértésével vetnek be. A tiltakozó kommandósokat nem fogják felelősségre vonni. A vörössapkások szombat reggel 7 órától visszatérnek szolgálati tevékenységükhöz.

A vörössapkások egységének engedetlenségi akciója egy héttel ezelőtt kezdődött. Többször zártak le utakat tiltakozva az ellen, hogy el kellett fogniuk a hágai Nemzetközi Törvényszék által körözött Banovic fivéreket, noha nincs olyan törvény, amely szabályozná az együttműködést Hágával. Zoran Djindjic szerb kormányfő a történtek miatt végül leváltotta az állambiztonsági hivatal vezetőit, akiknek alá voltak rendelve a vörössapkások, de a kommandósok követelése ellenére nem menesztette Dusan Mihajlovic belügyminisztert.