Ambrus
-7 °C
3 °C

Pimaszkodott majd lemondott Schröder tanácsadója

MTI
2001.11.20. 17:56
Kedden lemondott posztjáról a német kancellár külpolitikai tanácsadója, noha egy nappal korábban a kormányszóvivő még cáfolt, hogy Gerhard Schröder el akarná mozdítani prominens beosztottját. Az ügy előzményeként a tanácsadó november elején durván megsértette a kormányfői különrepülőgép katonai kísérő személyzetét. A moszkvai repülőtéren Steinernek és társainak több órát kellett várnia a gép felszállására. Az idegesítő várakozás közben a tanácsadó a késő éjszakai időpontra hivatkozva - viccesen - kaviár felszolgálására kérte az egyenruhás német személyzetet, amelynek tagjai ezt felháborodva fogadták. Erre Steiner s....fejeknek (Arschlöcher) nevezte őket, és ez a hét elején kiszivárgott a német sajtóba. Ennek nyomán az ellenzék Steiner lemondását követelte. Michael Steiner, a főnökének küldött levélben indoklás nélkül kérte a fölmentését, egyúttal arról biztosítva a kormányfőt, hogy a kancellári hivatal általa vezetett osztályának kiváló munkatársai a jövőben is zökkenőmentesen fogják végezni munkájukat.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.