Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Ukrajna inkább maga építené atomreaktorait

MTI
2001.12.03. 17:09
Leonyid Kucsma ukrán elnök hétfőn nem zárta ki a lehetséges együttűködést a Nyugattal a rivnei és hmelnickiji atomreaktorok befejezésében, de túlzónak nevezte a költségekre vonatkozó európai becsléseket. Stipe Mesic horvát elnökkel tartott hétfői kijevi sajtótájékoztatóján az ukrán államfő kijelentette: az ukrán és orosz szakértők által közösen végzett számítások arról tanúskodnak, hogy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) becslése túlzó. Hozzátette, hogy a Nyugattal a reaktorok befejezéséről folytatott tárgyalásokon mindig új és új feltételek merülnek fel. "Korábban elég volt egy feltétel - a csernobili atomerőmű bezárása, most pedig sok új pótlólagos feltétel jelenik meg, így az elektromos áram díjának emelése" - tette hozzá Leonyid Kucsma. Kucsma elnök hangsúlyozta, hogy Kijev kész a tárgyalásokra a Nyugattal, de egyre inkább beigazolódik az a véleménye, hogy saját magának kellene felépítenie a reaktorokat. Az EBRD a maga részéről kész felülvizsgálni a rivnei 2. és a hmelnickiji 4. blokk befejezéséhez nyújtandó hitelek költségeit. A bank döntése Anatolij Kinah ukrán kormányfő levele nyomán született, amelyben a miniszterelnök közölte: a korábban ajánlott hitelfeltételek kedvezőtlenek Ukrajna számára. A nemzetközi hitelezők számítása szerint a két energiablokk befejezésének költsége 1,48 milliárd dollár, amely 140 százalékkal haladja meg az ukrán atomerőműveket működtető Energoatom vonatkozó számításait.