Árpád
-1 °C
9 °C

Prodi: aggasztó jelek az EU működésében

MTI
2001.12.12. 18:52
- Az Európai Bizottság elnökét egyre jobban aggasztja, hogy szerinte az unió miniszteri tanácsa nem hajlandó teljes mértékben vállalni azt a felelősséget, amely a kibővülő EU-ban rá hárulna. A hét végi laekeni EU-csúcsnak szentelt szerdai sajtóértekezletén Romano Prodi a közös európai szabadalom régóta érlelődő, de mindmáig függőben lévő tervét említette példaként azokra az ügyekre, amelyekre viszonylag egyszerűen lehetne megoldást találni miniszteri szinten. Ha ez mégsem sikerül, fennáll a veszély, hogy a tanács pusztán magas szintű vitafórummá válik - állapította meg. Szóvá tette azt is, hogy az elfogadott döntések egy részét a tagországok nem hajtják végre, s aggasztónak nevezte, hogy egyre hosszabb időszakok telnek el a döntések meghozatala és gyakorlati megvalósításuk között. Ilyen problémák akadályozzák például a Galileo nevű közös európai műholdnavigációs rendszer megteremtését, amelynek pedig óriási technológiai és gazdasági jelentősége lenne - jelentette ki.