Ilona
16 °C
33 °C

A szlovák parlament napirendre tűzi a státustörvényt

MTI
2001.12.17. 11:17
Várhatóan még decemberben a szlovák parlament elé kerül a magyar kedvezménytörvény ügye - közölte Peter Weiss, a pozsonyi törvényhozás külügyi bizottságának elnöke az Új Szó hétfői számában. Weiss szerint a magyar fél a törvény végrehajtási utasításainak tervezete közül még nem mindegyiket juttatta el Pozsonyba, de a szlovák fél álláspontján az sem változtatott, amit ezek közül már megismerhetett. Weiss szerint a végrehajtási rendelkezések jelentős része Szlovákiában is hatályos, "ez a tény pedig összeegyeztethetetlen a nemzetközi jogrenddel, egyszersmind sérti országunk jogrendjét". Weiss ezért szükségesnek tartja, hogy az ügyet a szlovák parlament megvitassa. A szlovák politikus egyebek közt a velencei bizottság azon elvárását tartja teljesítetlennek, miszerint az anyaországnak egyezségre kell jutna a törvény által érintett országokkal. Elismeri, hogy az ajánlószervezetek ügyében az eredeti elképzeléshez mérten a magyar fél részéről lényeges elmozdulás történt, ellenben jelzi: Pozsony továbbra sem ért egyet azzal, hogy szlovákiai állampolgárok adatai magyarországi hatóságok kezébe kerüljenek, és azt is ellenzi, hogy Budapest etnikai alapon támogasson szlovákiai székhelyű közhasznú társaságokat és vállalkozásokat.