Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Német hadihajókat küldenek az Indiai-óceánra

MTI
2002.01.21. 19:21
Hét német hadihajó haladt át a Szuezi-csatornán hétfőn, hogy csatlakozzék az Egyesült Államok vezette koalíciós erőkhöz a terrorizmus elleni harcban. Három német haditengerészeti egység és négy ellátóhajó jutott át a csatornán az Indiai-óceán irányába, egy kanadai fregatt kíséretében - erősítette meg a kairói német nagykövetség. Egy Kairóban akkreditált kanadai diplomata szerint ez utóbbi váltja fel a Halifax hadihajót, amely október óta vett részt a hadműveletekben. .

A hajók, amelyek a hónap elején indultak el a németországi Wilhelmshaven kikötőjéből, mindenekelőtt a tengeri útvonalakat ellenőrzik. Azt még nem lehet tudni, hogy melyik kikötőbe futnak végül be, de biztosra vehető, hogy a jemeni, szudáni és szomáliai vizeket kísérik figyelemmel, ugyanis éppen ezekről az országokról feltételezi a koalíció, hogy Oszama bin Laden itt tart fenn kiképzőtáborokat az al-Kaida terrorhálózat számára. Gerhard Schröder német kancellár még tavaly novemberben megkapta a Bundestag támogatását ahhoz, hogy 3900 katonát küldjön az amerikai hadműveletek támogatására. Köztük 1800-an a haditengerészethez tartoznak