Ambrus
-7 °C
3 °C

Milosevics ideiglenes szabadlábra helyezését kéri

BBC
2002.01.30. 13:53
Szlobodán Milosevics volt jugoszláv elnök ideiglenes szabadlábra helyezését kérte a hágai nemzetközi bíróságtól. Azt mondta, ha elengedik, visszatér Hágába a tárgyalásra, mert az egy olyan csata lesz, amit nem szeretne elmulasztani. Milosevics mindezt akkor jelentette be, amikor az ügyészség fellebbezését vitatták meg az ellen a bírósági döntés ellen, hogy a volt jugoszláv elnök perét válasszák két részre. A vád képviselői azt szeretnék, hogy a Koszovóval kapcsolatos bűnöket együtt tárgyalják a horvátországi és a boszniai háborúban elkövetettekkel. Mindhárom konfliktus ugyanis Milosevics tiszta szerb állam felállítására vonatkozó tervének része volt. Carla del Ponte hágai főügyész elmondta, hogy a tényeket időrendben fogják megvizsgálni. "Valamennyi bűn közös nevezője pedig - amit soha nem lehet elfelejteni - az emberek erőszakos elűzése" - fogalmazott a hágai bíróság főügyésze. A bírák decemberben úgy döntöttek, hogy a konfliktusok közötti összefüggések nem elég szorosak. Ha az ügyeket most mégis egyesítik, az a február 12-re kitűzött koszovói tárgyalás elnapolását jelenti.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!