Piroska
-10 °C
1 °C

Amerikai halottak a pakisztáni templomrobbantásban

MTI
2002.03.17. 10:32
Öt személy, köztük három külföldi meghalt vasárnap délelőtt Iszlámábádban egy protestáns templom ellen intézett gránáttámadásban. A pakisztáni főváros diplomatanegyedében véghez vitt merénylet áldozatai közül kettő amerikai, egy diplomata felesége és lánya - közölték a rendőrségen. A hatóságok egy pakisztáni és egy afgán személyről tudnak még. A robbanás következtében negyvenöten sebesültek meg, húszat közülük kórházban ápolnak. A sebesültek között hat külföldit számoltak. A robbanás idején legalább hatvan-hetven amerikai, brit és más nemzetiségű hívő tartózkodott a nemzetközi protestáns templomban. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a támadók miért választották ezt a templomot célpontul. A Reuters mindenesetre emlékeztet arra, hogy szélsőséges iszlám szervezetek nem értenek egyet azzal, hogy Pervez Musarraf pakisztáni államfő támogatja a terrorizmus ellen amerikai vezetéssel indított hadjáratot.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.