Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Vandál pusztítás a kassai zsidó temetőben

MTI
2002.04.22. 09:00
A kelet-szlovákiai Kassa régi zsidó temetőjében vandálok tönkretettek mintegy százharminc sírkövet a hét végén - közölte vasárnap Zuzana Bobriková, a kassai önkormányzat szóvivője. A tettesek a temető legrégibb részén, az ortodox zsidók nyugvóhelyén borítottak fel és törtek össze faragott sírköveket. Bobriková a sírok meggyalázását úgy minősítette, mint a legjelentősebb támadás, amely a holokauszt óta a kassai zsidók közösségét érte. A gyakran jóvátehetetlen károk nagyságát egyelőre még nem becsülték fel - tette hozzá a szóvivőnő.

A TASR szlovák hírügynökség jelentése szerint a kassai zsidó temető meggyalázását a zsidó asszonyok szövetségének elnöke fedezte fel vasárnap reggel. Jossi Steiner, a 230 ezer lakost számláló Kassa rabbija a történteket kommentálva kijelentette, hogy "összetört egy álom", de "a gonoszság nem győzedelmeskedhet és nem örülhet tragédiánknak". A rabbi azt reméli, hogy "a jóakaratú emberek segítenek nekünk jóvátenni ezt az embertelen cselekedetet". A rendőrség nem zárja ki, hogy a zsidó temető feldúlása összefüggésben áll Adolf Hitler születésének 113. évfordulójával. (A náci vezér 1889 április 20-án született.). Két másik szlovákiai zsidó temetőt - a kelet-szlovákiai Varannóban és a nyugat-szlovákiai Léván - 2001 májusában, illetve júniusában szintén vandál támadás ért

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!