Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Washington: a pakisztániak a demokráciára szavaztak?

BBC Magyar Adás
2002.05.02. 09:20
Az Egyesült Államok szerint független megfigyelők nem erősítették meg, hogy a pakisztáni szavazók 98 százaléka valóban Musarraf elnök mandátumának meghosszabbítására voksolt volna. Pakisztáni tisztségviselők szerint a két és fél éve puccsal hatalomra jutott tábornok további öt évig hivatalában maradhat, miután erre szavazott a polgárok elsöprő többsége. Illetékesek szerint a szavazáson a jogosultak 56 százaléka vett részt, és még Musarraf hívei is kevesebb szavazóra számítottak.

Richard Boucher amerikai külügyi szóvivő hangsúlyozta: a pakisztáni népnek kell eldöntenie, hogy a referendum eredménye mennyiben jelenti azt, hogy az ország visszatér a demokráciához. Hozzátette azonban, hogy ebből a szempontból az őszi általános és helyi választások sokkal fontosabbak lesznek. Musarraf elnök Washington egyik legfontosabb szövetségese az úgynevezett terror elleni háborúban.