Ambrus
-7 °C
3 °C

Évente ötvenmillió bejegyzetlen gyermek születik

Inforádió
2002.06.04. 12:21
Évente ötvenmillióra tehető a világon azoknak az újszülötteknek a száma, akiknek születését nem jegyzik fel, és nem látják el őket a megfelelő dokumentumokkal - áll az ENSZ gyermekalapjának (UNICEF) kedden nyilvánosságra hozott jelentésében.

Afrika északi részében születéskor a gyermekek több mint hetven százalékát nem jegyezték be 2000-ben, Dél-Ázsiában pedig 63 százalékukat. Világszinten 41 százalék azoknak az aránya, akik nem kerülnek azonnal nyilvántartásba. Az ilyen gyermekek oktatása és egészségügyi ellátása akadályokba ütközhet, ráadásul könnyen válhatnak visszaélések vagy kizsákmányolás áldozataivá - mutat rá a UNICEF, hozzátéve, hogy többnyire szegények és periférián élők gyermekeiről van szó.

A tanulmány azt is megállapítja, hogy több országban - köztük Ugandában, Bangladesben, Indiában - jelentős eredményeket értek el az utóbbi időben a nyilvántartásba vétel terén indított kampány hatására. Afganisztánban, Eritreában és Kongóban viszont lényegében egyáltalán nincs megbízható nyilvántartás és adatszolgáltatás.