Judit
-2 °C
8 °C

Franciaország nem ellenzi az Európai Unió bővítését

MTI
2002.07.25. 20:52
Az európai ügyekért felelős francia miniszter szerint Franciaország egyetért azzal, hogy az Európai Unió bővítésére "a megfelelő időben" kerüljön sor. Noelle Lenoir, a lengyel kollégájával, Danuta Hubnerrel folytatott párizsi megbeszélésen idézte Jean-Pierre Raffarin kormányfő és Jacques Chirac elnök állásfoglalását, akik a közösség soros elnökségét július elseje óta ellátó Dánia miniszterelnökével tárgyalva egybehangzóan kijelentették: országuk támogatja az unió agrárpolitikájának megújítását, ugyanakkor ez a kérdés nem válhat "cserealappá" a bővítésekor. A két miniszter egyetértett abban, hogy az Európai Unió közös agrárpolitikájának reformjáról és a bővítésről folyó tárgyalások szempontjait nem szabad összekeverni. Noelle Lenoir a lengyel vendéggel folytatott tanácskozás után Budapestre indul, ahol pénteken ugyancsak az Európai Uniót érintő kérdésekről tárgyal majd a magyar vezetőkkel.