Ősszel népszavazást tartanak Gibraltár státusáról
Gibraltár még idén ősszel, valószínűleg októberben népszavazást rendez státusáról - jelentette be csütörtöki sajtóértekezletén Peter Caruana, a terület főminisztere, hozzátéve, hogy nézete szerint Gibraltár számára elfogadhatatlan a terv, amelynek értelmében Nagy-Britannia megosztaná a terület feletti szuverenitást Spanyolországgal. Gibraltár mintegy harmincezer fős lakosságának többsége tüntetések sorozatán adott hangot annak az utóbbi hónapokban, hogy ellenzi Madrid bármilyen részvételét a Spanyolország déli partvidékén fekvő apró, de stratégiailag fontos brit gyarmat kormányzásában. Több helyi társadalmi szervezet már azt is "árulásnak" tartja London részéről, hogy egyáltalán tárgyalásokat folytat Madriddal erről a kérdésről. A brit kormány jelezte csütörtökön, hogy London csak akkor ismeri el egy gibraltári népszavazás eredményét, ha beleegyezésével és részvételével készítik elő a referendumot. Caruana most Londonnal ujjat húzva jelentette be a népszavazást. Arra reagált e dacos lépéssel, hogy Jack Straw brit külügyminiszter július 12-én közölte a brit parlamentben: olyan tág keretegyezség született Madriddal, amely magába foglalja a terület fölötti szuverenitás megosztását. Tetézte a gibraltári főminiszter elkeseredését az a csütörtökön nyilvánosságra került brit engedmény, hogy a gibraltári brit katonai támaszpontot NATO-támaszponttá alakítanák át, és Spanyolország az észak-atlanti szövetség tagjaként jogot kapna annak használatára.