Vilma
-8 °C
3 °C

Kormányfőnő nem kell Koreának

MTI
2002.07.31. 11:20
A dél-koreai parlament szerdán elutasította, hogy miniszterelnöknek jelöljék Csang Szang asszonyt, aki az ország első női kormányfője lehetett volna. A szavazáson jelen lévő képviselők közül 142 szavazott a Kim De Dzsung elnök által jelölt 63 éves Csan Szangra, százan támogatták a teológus jelölését. A kétnapos vitában az ellenzéki pártok képviselői többségben voltak a kormánypárti honatyákkal szemben. A tekintélyes Ewha Woman,s University egykori elnökét etikai okok miatt utasították el, meglehetősen heves vita után. Az terjedt el róla ugyanis, hogy ingatlanspekulációkba bonyolódott, hamisan tanúskodott, és fiának segítséget nyújtott abban, hogy megszerezze az amerikai állampolgárságot. Dél-Koreában az erős elnöki rendszerben a miniszterelnöknek csekély a politikai mozgástere, ez a tisztség lényegében formális. Akkor juthat szerephez, ha az államfő nem tudja ellátni feladatát. Az idén december 19-én elnökválasztást tartanak, a 77 éves Kim De Dzsungot nem jelölhetik ismét. Augusztusban időközi képviselőválasztást is tartanak, a 273 fős törvényhozás 13 tagját választják meg.