Judit
-2 °C
8 °C

Dél-Afrika lezárja rasszista és gyarmati múltját

MTI
2002.08.09. 19:30
A "hottentotta Vénusz" pénteki ünnepélyes temetésével, amely a szertartás pompáját és a meghívott vendégek magas rangját tekintve hivatalos állami temetésnek is beillik, a szabad Dél-Afrika lezárja az ország történetének sötét rasszista és gyarmati múltját.

Hagyományos szertartással helyezték örök nyugalomra a dél-afrikai khoi, azaz busman törzsből származó Sarah Bartmann földi maradványait, akit anatómiai látványosságként mutogattak hatalmas fara, szeméremajkai és mellbimbói miatt Párizs és London cirkuszaiban. Európában mindenütt durva tréfák és trágár megjegyzések célpontja volt. Az apartheid utáni Dél-Afrika a temetés jelképes aktusával igyekszik elégtételt szolgáltatni legalább Sarah emlékének, és eltörölni elszenvedett megaláztatásait.

Több mint hétezer ember gyűlt össze Bartmann feltételezett szülőfalujában, az aprócska Hankey sportpályáján, hogy részt vegyen a gyászszertartáson, amelyet egyenes adásban közvetített a SABC televízió. Az afrikai népek visszaszerzett méltóságát is jelképező országos eseményen megjelent Thabo Mbeki dél-afrikai elnök, a kormány és Keleti-Fokföld tartomány vezetésének több tagja, valamint a kulturális és társadalmi élet élvonala.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!